Egy kocka naplójából...

Jó vidéki emberként igényem van a testmozgásra. Baján gyalog, vagy biciklivel megyek akárhova, hisz botorság autóval menni 10 km-en belülre. Persze Budapestre ez így már nem állja meg a helyét, de... Mégis? Már 8. napja biciklivel megyek munkába, októberig ez nem is nagyon fog változni. Emellett már másodszor voltam a Margitszigeten futni, a köridőm 34 percről 32-re javult... Igényem van a mozgásra. Minél többre, minél fárasztóbbra. Kikapcsol, nem gondolkodok értelmetlenségeken; és még az orromat is tisztíccsa az állóképességem is javítja. Most már jöhetnek az olyan szabadtéri programok, mint frizbizés, tollas, foci, futás, bicikli, görkori; mehetünk úszni, jégkorizni hokipályára; falat mászni, squasholni. Mind jó program, mindben benne vagyok. Ki tart velem? Csak bátran! :)

Más: Vettem egy gitárt. Zenélni ugyan nem tudok rajta (még), de már sikerült lefognom nem is egyszer az A-mollt meg az E-mollt, és egy mondóka első 8 dallamát eljátszani. Emellett elkezdtem játszani a Frets on Fire nevű, PC-s Guitar Hero klónnal. Már többször is majdnem hibátlanul (1 akkord tévesztés) eljátszottam a gyakorlódalt! 65000 pontot összeszedni pedig nem kis teljesítmény! És hogy a stílusnak is adózzak, vettem egy karórát. A kis dolgoknak is örüljünk!

Nem hiszem, hogy rossz ember volnék. Önzetlenül segíteni, annyira, hogy a végén saját magam keverem bajba emiatt, ilyen vagyok én. Mégis vannak, akik [...] megbántanak a viselkedésükkel. Nem szolgáltam rá, szerintem nem érdemlem ezt. Vagy mégis, és csak beképzelem magamnak, hogy jó ember vagyok? Valaki mondja meg!

Hogy nekem mennyire rohadtul elegem van abból, hogy segítek, akinek csak tudok, aztán ha történik valami, egyből én vagyok a bűnbak! Volt pofám elkérni anyu kocsiját bátyáméktól, hogy elmehessek Pilisszentkeresztre; most azzal a váddal szembesülök, hogy sikeresen kilyukasztottam a kocsi olajtartályát. Egyszer nem vertem oda semminek, észrevettem volna; most néztem, az albérlet előtt, ahol parkoltam, nincs egy deka olajfolt se.

Spórolni akartam, ehelyett támogatom az embereket, csak mert valakik túlvállalják magukat, és a végén ők maradnának szarban. Ehelyett én szívom meg. A héten vettem egy scannert, teletankoltam a kocsit, és kölcsönadtam a fizetésem maradékának 3/4-ét. Talán érthető, hogy zabos vagyok, hisz félre akartam tenni pénzt, szeptembertől újra tandíj, albérletet is váltanék, és jó volna, ha nem csak párszáz Ft maradna a számlámon az utolsó napokra... Dühös vagyok.

Mihez kezdjek a szabadidőmmel? 3 hétre előre minden hétvégém foglalt, bár most visszamondták a szegedi hétvégét, de még mindig ott van a Veszprémi Utcazene Fesztivál, a Bajai Halléfőző Népünnepély, és most bejött egy új, a Pilisszentkereszt Night, ahol sofőr leszek. De ezek hétvégi programok, hétköznap a munka után mihez kezdjek a megmaradt csöppnyi erőmmel? Ötletek? Nekem a biciklitúrák jutnak eszembe: az egyik bringaszervízben ingyen és bérmentve pótolták a hiányzó szorítógyűrűt a kormányról (mennyivel könnyebb kanyarodni, el se hinnétek!); a telefontöltőm majdnem kész, a biciklin már fent van a dinamó, a dinamóból az egyenirányító, valamint külön a feszültségszabályozó modul, egyedül a dobozolást, illetve a topológiát kell megcsinálnom (na jó, nem árt, ha van USB csatlakozó is), és elméletben máris tölt a telefonom, ha tekerek. A dinamó miatt ugyan picit nagyobb erőkifejtés kell majd, cserébe hosszabb távokra is elmehetek gps nyomkövetéssel. Fair deal, nem? Ja, és lehet önkéntes leszek a Bebiciklizés Projektben, mint kísérő ember, az útvonalat nem vágom, csak egyszer voltam rajta, egyből kísérővé avanzsálódtam egy defekt miatt. Élvezetes program volt, számomra sok újat nem hozott, csak megismertem pár arcot :)

Képzeljétek, amit önképzésből írtam programot, kiosztottak rá feladatot. Így hivatalosan, munkaidőben kell tovább fejlesztenem azt a progit. El is vette tőle picit a kedvem, de ha egyszer befejezem, az eddigi feldolgozást kb a 4x-ére gyorsítja, ráadásul az ellenőrzések révén még gyorsabb lehet a hibakeresés és javítás. Egyelőre az előbbi, mert semmi módosítást nem ment :) De haladjunk szépen sorjában.

Hogy lehet az, hogy a statisztikák szerint legutoljára 8 napja látogatta meg valaki az oldalam, de a Chrome használat egyre inkább háttérbe szorul a FF ellenében, a felbontásstatisztikában pedig 12%-kal kb a 4. vagyok, és ez a szelet is csökken? Puszta érdekesség, majd elmélkedek róla.

Üdv! Annyira belevetettem magam a nyárba, hogy alig van időm írni. Azaz: annyira leterhelem magam, amennyire csak lehet, hogy hazaérve 5 perc szusszanás után úgy aludjak, mint a bunda. Ha fáradt vagyok, nincs erőm gondolkodni, ami igazi hendikepem.
5 nap szenvedés után elértem, hogy úgy számoljon a számoló kódrészletem, ahogy kell (kaptam egy mintát, hogy számoljon így, 5 nap után sikerült is beolvasztani a programunkba). Mivel ma rövidített munkaidőben voltam (8 óra helyett - ami átlag napokon 9 óra, máskor még több is - 6 órát írtam be), hamarabb eljöttem, bevásároltam egy kis elektronikai boltban, végül irány a Rókahegy biciklivel: sziklát mászni. Életemben nem voltam ott még, Rókahegyi út, meg is találtam. Tekerek az úton odafelé, nincs senki sehol. Tekerek vissza, szintén nem látok se sorompót, se murvás parkolófélét. A többiek állítják, hogy kint vannak, és várnak engem, de én semmi ilyet nem tapasztaltam. Aztán jött a naaagy bada bumm, a felismerés, hogy Budapest és Üröm között, pont a határon van egy MÁSIK Rókahegyi út. Nagy nehezen feltolom a biciklit odáig (Az ürömi út meredeksége önmagában sziklamászó fal meredekségű, hát még biciklivel úgy, hogy rossz az egyes...), látom a sorompót, elmegyek előtte - mert nekem senki sem mondta, hogy a sorompó mögött kell bemenni a tanösvényen - fel a hegytetőre, csodálatos a panoráma, de még mindig nem találkozom senki ismerőssel. Telefonon mondják, menjek be a sorompó mögött, és balra a tisztáson... 3 páros mászik a sziklafalon, egyik sem az ismerősöm, így hazajöttem. Cirka 3 órát elvoltam, de most már tudom, hova kell menni :)
Az este folytatása: Tali Majával, iszogatunk :)

Hosszú órák, napok várakozása után berobbant a hír: sikerült az utolsó vizsgám is. 100%-os a vizsgaidőszakom, kezdődhet(ne) a nyár. De: következő hétvége balatonkerülő biciklitúra, utána hét Szeged, utána hét Veszprémi Utcazene Fesztivál, utána hét Bajai Halászléfőző Népünnepély, a hétköznapok pedig munkával telnek.
Remélem a hétköznap délutánokat is hasznossá tudom tenni: squash, sziklamászás, korrepetálás, még több biciklizés, görkori, barátok...
És kéne egy nő is. Mintegy - majdnem - mellékesen :)

Egy vizsgám van hátra, arra kéne tanulni. Ez, versus foci EB... Hmmm.

 Meséltem a héten, hogy a hétvége a Fűzfői lakásunk kipakolásáról fog szólni. Hát, meg is lett az eredménye. 2 nap szinte nonstop pakolás, megszámlálhatatlan mennyiségű könyv, doboz, zsák (tartalmuk mindannyiunk számára ismeretlen), valamint két bútor megmentésén túl vagyok. Elszomorított, hogy ki kell üríteni. 27 évig jártunk oda, megannyi emlék, megannyi ismeretség köt oda, mindezt be kellett dobozolni, és elraktározni jó mélyen magunkba. Elszomorított. Legszívesebben oda nem adnám senkinek, sőt, én leköltöznék oda. Minden régi, minden öreg, de mégis összehasonlíthatatlan - állítom, bármely - más városokkal. A városban sétálva az az érzésed, hogy egy erdőben élsz. Madarak csicseregnek mindenfelé, mókus mászik a fán, süt a nap, kék az ég, de ha esik, annak a muzsikája is szédítően jó, merthogy: csend van. Nincs állandó autó zaj, nincsenek rohanó emberek, és szemtanúja voltam egy olyan esetnek, amit Budapesten (és igazából sehol máshol sem) még nem láttam: egy fiatal biciklis srác jó hangosan, előre köszönt egy idős bácsinak, aki a járdán sétált: "Tiszteletem!" Hát az én tiszteletem is az övéké, őket még nem rontotta meg a világ.

Készítettem egy fotósorozatot is Fűzfőről, akik ismernek, láthatják a képeket. Akik meg nem, nos... Eddig a blogom név és arc nélkül futott, ez után is ez lesz, szóval vagy megismernek engem, vagy lemondanak a képekről. Bár, biztos van rá mód, hogy kinyomozzák :)

<devnote>
Ma hihetetlenül jó kedvem van. Mindent sikerült elintézni a mai nap folyamán a munkában. Vagyis majdnem mindent, de ha egy nap mindent megcsinálnánk, mi maradna későbbre? :)
Volt egy kis probléma a szövegigazítással (merthogy az én kvázi-hivatalos beosztásom esztétikus és egyértelmű feliratrendező algoritmus implementáló szakember C#-ban, autocad alá), de azt sikerült megjavítanom, viszont találtak egy fura esetet, amikor én azt mondom az algoritmusnak, tolja közelebb a vonalhoz, ő meg távolabbra tolja. De no para, hej! Holnap kijavítom azt is.
És még fogadtunk is, hogy - egyesek szerint - nem bírok meginni húzóra másfél liter vizet. Tévedtek. Aztán második fogadás, hogy nem bírom ki, míg hazaérek 1 órán át. Kibírtam. A fogadásból befolyt összeget a Balatonról hazautazásomra fordítom :)
</devnote>

Meséltem, hogy hétvégén balcsin pakolászás lesz, nos, megvettem hozzá a vonatjegyet. De miért is bkv-val jöjjek haza, gyönyörű időnk van, gondoltam sétálok egyet, az Anima Sound System koncertig van idő bőven. Nagyon szépeket láttam, amit tudtam, meg is örökítettem. Jártam egy klipforgatás helyszínén is, szinte hallottam a zenét a kis utcán, áradt a falakból. Szűk utca, macsakaköves, meredek, de ha fényképről (és ahogy a videoklipből is) nézném, azt mondtam volna, ez tuti valahol Szentendrén, vagy külföldön van, Budapesten ilyen utca nincs is! Pedig van. Ahogy sétáltam ezen a kis utcán, előttem egy taxi tolatott (merthogy zsákutca is). Gyalog lazán beértem, a taxis utasa fülig érő szájjal mosolygott, biccentett nekem. Kedves gesztus, én sem álltam meg a viszonzását. Később meg megijedt tőlem egy idős bácsi, ahogy sétáltam mögötte, ő meg hirtelen visszafordult. Csupa pozitívum a napom, és még nincs vége! Este tali Majával, koncert, ki tudja még mi ;)

 Minden kívánságom így teljesüljön! Reggel azt hittem, átalszom a Vénusz áthaladását, de nem. Felébredtem rá, és egy távcsővel sikeresen meg is figyeltem, napszűrő nélkül persze, mert hát úgy a kemény! És még látok. A trükk az volt, hogy leszedtem az okulárt, és egy papírlapra vetítettem a nap fényét. Ott, ahol a Vénusz elhaladt, egy sötét folt volt a papíron. Leleményes, ugye?

Aztán a munka. Egy kivételével az összes ma érkezett hibajegyet orvosoltam. Ez már csak azért is jó, mert ilyen még nem volt. Egy hete még úgy kellett utat vágnom a feladatlistában, ma meg már majdhogynem kong az ürességtől. Juhéj! Aztán az interjú. Véleményem szerint egész jól sikerült. Ilyenkor az szokott lenni, hogy 48.5%-os bukta a vizsgaeredményem. Vagy 3-as. Más opció nem nagyon fordult elő még. Tartson ki ez a szerencsesorozat egész a jövő hét csütörtökig. Akkor lesz az utolsó vizsgám.
Tanulni persze nem tudok rá hétvégén, mert megyünk Balatonfűzfőre lakást pakolni (kiadjuk albérletbe), így marad a hétköznap este tanulás. De nem holnap, mert holnap Anima koncert Majával (a Bodies2-es mégnemrandiztunk lány), holnapután meg Nórival találkozom este. Ki az a Nóri? Lásd: ezen a blogon a legelső bejegyzés. El vagyok halmozva nőkkel :D
 

 Rájöttem, mire jó a valószínűségszámítás! Tegyük fel, hogy 20 percen belül biztosan kimentek ebédelni. Mennyi a valószínűsége, hogy 5 percen belül enyhítheted az éhséged?

Az egy dolog, hogy kiszámolod, hogy 0.25, egyenletes eloszlást feltételezve, de ezzel nem jutunk közelebb a célhoz: hogy együnk. :) De legalább tudod, hogy 25% eséllyel 5 percen belül ehettek már :)

Tegnap az Irie Maffia koncertről hazafelé jövet, sörtől, bortól kissé kótyagosan, eldöntöttem, folytatom a blogírást. Az elmúlt időszakban annyi pozitív dolog történt velem, hogy csak kapkodom a fejem, mi történik itt, kérem szépen? Vegyük szépen sorjába:

- Egy éve szoftverfejlesztőként dolgozom. No nem állandós munka, csak diákmunka, mégis teljes munkaidőben csinálom. Ebben az időszakban annyit tanultam, mint előző 5 évben összesen. Hatalmas ugrás volt a programozói (megálmodott) karrieremben. Eljutottam oda, hogy rám mertek bízni egy komplett és fontos feladatrészt, amit egyedül viszek.

- Bár még nincs vége a vizsgaidőszaknak, de remekelek: 3-as Irányítástechnika, 3-as valószínűségszámítás. egész pontosan 1-1 órát tanultam rájuk úgy, hogy előtte-utána végig dolgoztam. Már csak egy vizsga van hátra.

- Felkértek, hogy korrepetáljak programozásból. Ebben talán nincs semmi különös, szeretek programozni, másoknak segíteni, ámde a csavar a történetben, hogy a kedves delikvens elintézett nekem egy interjút a Google-nál. Jó, tudom, nem nagy cég, mert nem az USA-beli Google, de mégis a Google! Hebegtem, habogtam, kicsúszott a kezemből az irányítás, csak pislogtam. Mivan? Ez, velem? Addig vagyok optimista, amíg tudom, hogy úgysem történik semmi jó. De ha mégis, leblokkolok. Azóta szegény lány már talán sajnálja, hogy felkért, a hitetlenségemért és/vagy a beszélgetős kedvemért. Tudniillik, a közléskényszerem nem vetettem le.

Nőfronton a helyzet változatlan, már megbékéltem mindenkivel, akivel a múltban összeakasztottam a bajszom. Megismertem ellenben Pannit, Szofit, Andit, beszélgetek Krisztivel; És bár szívem egy konkrét személyhez húz, egy nevető ötödik lehet a győztes, akivel már nagyon régóta ismerjük egymást, de még sosem randiztunk. Pár hete azonban megbeszéltük, el kéne mennünk randizni. Szép volt a Bodies2 kiállítás, de randinak picit erős a sok preparált-feldarabolt ember, akik valaha ugyanígy éreztek, véreztek, nevettek és sírtak, mint azok, akik ezt a pár sort olvassák. Így megbeszéltünk egy színházat :)
Túlszocializált lettem. Bár még mindig rengeteget ülök itthon, de nem tétlenül: beszélgetek, tervezek eventeket, segítek akinek csak tudok, eljárok pipázós estekre (most már tudom, szívni kell :D), munkatársaimmal koncertre / sörözni / társasozni... Nyoma sincs a depressziómnak. Nincs időm rá.

Ja van még egy csomó említésre méltó dolog: megkereszteletlen létemre keresztapa lettem, bátyám idősebb kislányáé (szeptemberben lesz 2 éves). Imádom a kiscsajt, mindig mosolyt csal az arcomra, de a húga (mostanában volt fél éves) se rest! Annál gyönyörűbb kék szempárt még nem láttam, és ha rámnevet, megszűnik a tér és idő kapcsolata. :)

BuG. Mióta is ismerjük egymást? 2006 tavaszi félév? 5 éve? Emlékszem még Buborihoz jártál mindig, de hamar megkedveltünk Lajjal. 5 év. Ezzel a ténnyel hivatalosan is kiérdemelted az "Az a barát, aki a legtöbb időt kibírta Stegi mellett" címet. De van egy kis probléma a baráttal. A ti fogalmaitok szerint nem vagyok a barátod. Max a haverod. Ezzel szemben számomra te voltál a legjobb fiú barátom. Találkoztál Mírával, találkoztál Majával, elmeséltem neked Brigi és Evi történetét is. (Nikinek: ez egy másik Evi, egy szegedi diplomás csaj.) Senki másnak nem meséltem róluk, illetve nem is mutattam be. Számomra ilyesmi volt a igaz barátság. Eljött 2011, és ez a barátság az alapjaiban omlott össze. Elárultál.

Bekövetkezett az, amit nem akartam, elvesztettem számomra fontos embereket. Egyszerre kettőt is. Ha azzal a mentséggel jössz, hogy "De hát én mindig megkérdezem, hogy vagy!", arra csak annyit felelek: amikor ide jössz, egy munkahelyre jössz, akik itt vannak, azok a munkatársaid. Szóval nem vagyok más, csak a munkatársad. Nem űznél gúnyt abból, amit kértem, amit hiányoltam, ha fontos lenne a barátságunk. Márpedig azt teszed. Hazudsz, mint Niki az őszinteséggel.
Emlékezzünk csak: január 7, a névnapom. Piszkosul mérges voltam, bunkó is. Niki akkor megkérdezte, mi a bajom. (Vajon mi lehetett?) Ez az egyetlen, amit nem értek. Miért kérdezte meg? Mert érdekelte? Nem. A levél után, amikor írtam, hogy mindenképp meg akarom oldani a szituációt, jöjjetek pénteken, mi volt? Nem azért kezdett el beszélni velem, mert érdekeltem. Szánalomból, sajnálatból. Hol itt az őszinteség? És még ti papoltok nekem, hogy többet tudtok az őszinteségről. Ez volt a záróbeszédem. Megpróbáltam javítani a helyzeten, kétszer is. A levéllel, illetve a facebookos üzenettel, melyben csocsózni vagy billiárdozni hívtalak benneteket. Ha nem írom bele, hogy haragszom, akkor más kifogással mondtad volna le. Őszinteségből elégtelen. Megint. Kétszer próbáltam a kapcsolatunkon javítani, mindez BuG miatt. Ez pontosan kettővel több, mint amit ti próbáltatok. Nem volt sikeres egyik próba se, de legalább próbálkoztam. Ez rátok nem mondható el. Még mindig ti vagytok a jobb emberek? Egy frászt. Elkövettem a múltban rengeteg hibát. Egyik az, hogy összejöttem Nikivel. A másik, hogy megcsókoltam egy lányt, míg Nikivel voltam, s hazudtam neki. Emiatt majdnem szakítottunk. A végleges szakításhoz azonban hozzájárult Niki telefon-ellenőrzése, és 1x az msn beszélgetéseim is elolvasta. Ahogy ő sem bennem, én sem bíztam benne. Erről bezzeg mélyen hallgat a "szent" lány. Álszent inkább.

A fentebb olvasható dolgokat leszámítva teljesen jól vagyok. Kaptam munkát - lehet kettőt is fogok -, és megtaláltam azt a személyt, akivel mindent meg tudok beszélni. Akiben teljesen megbízom, és akinek nem esik nehezemre az érzéseimről beszélni. Továbbra sem egyszerű, de sikerül.

Zárszóként: kösz az elmúlt 5 évet, innen egyedül megyek tovább.
 

Erre a kérdésre keresem a választ. Vicces, nem tudom, hogy vagyok? Bizony nem. 5 percenként változik a hangulatom, olyan frekventáltan, hogy hányingerem van tőle. Aggresszív is lettem. Tegnap majdnem olyat tettem, amit egy életre bántam volna. Lányokat nem pofozunk. Helyette elvesztettem magam Budán. Menjetek fel a fogaskerekűvel a végállomásig, aztán indulás haza gyalog, felhőben. Szabályszerűen féltem, hogy rossz irányba indulok. Szerencsémre jött egy busz, ami ment is valahova, amire felszállva, végül az első ismerős helyen leszállva folytathattam a szokásos sétámat.

Csak kár volt befejezni. Várok egy üzenetet. Hétfő óta. Az az ember már 2x is megírhatta volna, tudom, hogy olvasta az üzenetem, mégse válaszol. A többiek elmentek inni, meg kártyázni, engem nem hívott senki. De olyan lelkiállapotban én is inni akartam, sokat. A bolt előtt úgy gondoltam, faszom belé, megkeresem őket, iszok velük. Nem volt jó ötlet. Mint kiderült, egyedül vagyok. Nem hiányoztam senkinek, fölöslegesen mentem oda hozzájuk, csak zavaró (!) tényező vagyok mindenki életében. Niki nem szól hozzám, én se szólhatok hozzá. A haverok lassan elfordulnak tőlem, s én is tőlük. Egyedül vagyok.

Anyuval beszéltem tegnap telefonon. Jól felidegesített azzal, hogy már búcsúzkodott, tulajdonképpen a halála utáni teendőket is részletezve. Bőven elég problémám van ez nélkül is, de új nr1-t "avattam"... Ugye ott van az exbarátnő kontra én kommunikációs szakadék. Ott van a lány, aki már két hete nem adott internetes életjelet magáról (nem lépett fel iwiwre, nem válaszol facebookon), és ott a fősuli, minden teljesíthetetlen tárgyával. Szóval utánanéztem az állapota túlélési esélyeinek, igencsak megdöbbentő:

"A krónikus mieloid leukémiások 20-30%-a a diagnózistól számítva két éven belül meghal, és minden további évben körülbelül 25%-uk hal meg. Sokan vannak azonban, akik ebben a leukémia-típusban a diagnózistól számítva még 4 vagy több év múlva is élnek, és akik végül is az akcelerált fázisban, vagy blasztos krízisben halnak meg."

(Szerk: Más forrás azt állítja, 3-8 év körül várható, a leghosszabb majdnem 10 év volt... Egy már eltelt... És ki tudja, milyen stádiumban lett felfedezve...)

Nem vagyok kész még elengedni őt. Ő az egyetlen szülőm, aki kapaszkodót, majd padlót adott, hogy megálljak a lábamon... Nem fogom bírni...

Érti, aki érti.

Holnap délben vizsga. Egy piszok nehéz vizsga. 60 pontból 41-et kell elérnem - a legjobb eredményem eddig 10 pont volt, úgyhogy igencsak jót kell írnom! Közben megy a szurk szurk másoknak is, szóval aki holnap vizsgázik, annak egy kalappal!

A programom, amit azt hittem, már kész, hibajavításra visszaküldték: összesen 30, a kritikustól az "1 pixellel arrébb"-ig mindenféle hibával. 16 fontos dolog javítva. 3 napomba telt - igazából csak fél, a többiben ezt-azt csináltam :) Ha így folytatom, jövő hét hétfőre, a határidőre kész is lesz. Remélem.

A leányzó szilveszter óta nem válaszol, 1 hete nem lépett be se fb-re, se iwiwre, és más kommunikációs csatornát se látogatott. Kezdek aggódni...

Mindenkinek sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok! Legyen ebben az évben rengeteg alkalom a nevetésre, a jó kedvre, egy csipetnyi a haragra (csak hogy utána jobb legyen a békesség :)), sok beszélgetésre a barátokkal, a sulival kapcsolatban pedig vizsgaalkalom, melyen a megszerzett jegyek az elégséges szintet felülről érik - ugye az a legjobb jegy, szebb van, jobb nincs... A teljes jókívánság-listát nem írom le, nincs annyi engedélyezett karakter, így rövidítve: mindenkinek minden kellemeset kívánok.
Ja még egy: a betegségeket hagyjátok az óévre. Nem fog hiányozni senkinek idén... :)

A szilvesztert a bátyámék körében töltöttem. Rencsi egyszerűen zabálnivaló. Szó szerint. Egy kis hurka itt, egy kis hurka ott. Lassan 4 hónapos tünemény csöppség, volt szerencsém a fél napos ott tartózkodásom alatt 2x tisztába tenni, egyszer megetetni, és órákat tartani. A pezsgő gyerekpezsgő volt, de hogy őszinte legyek, nem hiányzott az alkohol. 2 napja bőven eleget ittam... Bocs Maja, majd bepótoljuk a koccintást.

Vannak olyan esetek, melyben barátokra lelsz úgy, ahogy nem várnád. Pl. egy blog írása indít el egy beszélgetést, vagy akár egy (inkább kettő) ittas állapotban elkövetett beszélgetési próbálkozás. Jahm, egy tisztázni való dolog: csak írásban kerülöm a káromkodást, szóban annál többször fordul elő. Szóval aki ír (kicsit se vedd célzásnak) nekem, ne igazodjon hozzám, a saját stílusában írjon! Az eredetibb, mint egy b@lf.szból lett "bal férfi külső nemiszerv". ;)

Sokat tanakodtam, megírjam-e ezt a posztot. Arra jutottam, hogy igen, meg kéne. Nem akarom, hogy tovább mérgezze a lelkem ez a tüske, mely idestova legalább 8 éve bennem van, egyre mélyebbre temetve. Ideje kihúzni, új kezdet, új remények. Mivel nagyon személyes, és egyesek számára sértő tartalom következik, letiltom ehhez a poszthoz a kommenteket - ez most nem olyan bejegyzés lesz. Aki akar, persze könnyen írhat véleményt, van rá több lehetőség is, amit kihasználhat. Nem úgy, mint életem alábbi "szereplője":

Apu. Hol is kezdjem? A legelején. Ne várd, hogy felveszem a telefont, ha hívsz. Oly sikeresen hitegettél azzal, hogy milyen jó lesz, ha odaköltözöm hozzátok, könnyen bejutok majd oda, ahova szeretnék, teljes családban élhetek, stb stb. Az a 3 hónap, melyben ott éltem veletek - inkább azt mondanám, mellettetek -, arra volt csupán jó, hogy abszolút összeomlaszd bennem a család szó jelentését, jelentőségét. A magam erejéből is eljutottam az ELTE-re, majd az ÓE-re. Te nem vagy része a családomnak. Felköszöntelek szülinapodkor, karácsonykor, néha a névnapodon, és ennyi. Ne várj többet. Az picit észhez térített, hogy megtudtad, született egy unokád, valamint a soha nem keresett fiad megházasodott... De túl későn. Ne várd, hogy a nyakadba borulunk, csak mert rájöttél, van még két másik fiad is, és az elmúlt legalább 8 évet meg elfelejtjük. Bizton állíthatom, nem fogsz hiányozni. Van olyan ember az életünkben, aki bár nem vér szerint, de betölti azt a helyet, ahol neked kellene lenned. Hozzá fordulhatok még olyan buta kérdésekkel is, mint pl tartós tejet vehetek-e még, ha citromsárga színű a takony folyik orromból - megtörtént eset. Ha netalán olvasnád valamilyen úton-módon ezt a blogot, biztos anyut teszed felelőssé. Neki semmi köze sincs ehhez, és ezt te pontosan tudod, csak egyszerűbb másra fogni, mint magadban megtalálni az okot. Ott volt a telefon, az e-mail, lejöhettél volna párszor Bajára, amikor meg ott laktam nálatok, úgy viselkedtél, mintha egy könyv lennék csak a könyvespolcon. Kösz, de inkább nem kérek belőled.

Öcsi. Apu hülyesége miatt nélkülünk nőttél fel. Nem ismerlek, te se engem, de szerintem nem lesz gond ebből. Ha hiányzunk, írsz, ha hiányzol - nos, ez az elmúlt pár év tapasztalatait tekintve nem fordult elő. Eddig, ha megkérdezték, csak egy testvérem volt. Egy bátyám. Nem ellened van ez az egész, csak nem vagyunk olyan kapcsolatban, hogy ez releváns volna megemlíteni. FB-n be vagy jelölve testvérként, mert ez vitathatatlan tény, de más kötelék nem fűz hozzátok.

Anyu. Kérlek ne vedd a szívedre, amit feljebb írtam apuról vagy öcsiről. Úgy döntöttem, rendbeszedem az életem, ideje megkomolyodni, lezárni a múltat, végre mindent helyesen csinálni. Mindezt a suli miatt, a lány miatt, a jövőm miatt.

Most fel kéne, hogy szabadítson, mert kiírtam magamból egy részét - a teljes változat soha nem fog írásban megjelenni. Az igazat megvallva, semmit nem érzek. Ürességet.

Az ember előre eltervez dolgokat, hogy amikor majd ott van, eljött a pillanat, akkor minden a lehető leggördülékenyebben menjen, az elvárásai szerint. Murphy törvénye, hogy hiába tervezel, az eredményt úgy, ahogy van, dobhatod ki a kukába. Hát b.meg Murphy.

24: reggel korán (10 előtt) keltem, megírtam anyunak, hogy mi az, ami a nap folyamán kellene, de nincs ott (halászlés tányér, süti, könyvek, fényképek). Sikerült elérnem, hogy nem kellett bkv-znom kb 10 km-t, átjöttek értem kocsival. Egy kis bevásárlás után mentünk egyből bátyámékhoz. Egy sor pakolás, cipekedés után el is kezdődött az ebéd.
A menü: Bajai halászlé, töltött káposzta, muffin, sajtos tallér. Nem akarok megbántani senkit, de ebből a napból hiányzott a karácsony szelleme. (Ál)mosolygás, ebéd, boldog karácsonyt kívánalom, és valahol itt le is volt tudva ez az ünnep.
Nem tudom, ki hogy szokta, mifelénk az a módi, hogy összejön a család egyik fele (Anyu, bátyám, én), másik fele (Anyu testvére, illetve két unokatestvérünk) a nagyszüleink házában, kiadós veszekedések árán, de végül sokat tréfálkozva megebédelünk, majd (ez a rész még régebben volt, kb 8-10 évvel ezelőttig volt divatban) megfürdünk, megborotválkozunk, és várjuk azt a csengőszót, amikor is végre birtokba vehettük a nagyszobát, tudván, hogy a Jézuska ott járt, és a fa alá (esetleg a díszek közé) rejtette az ajándékokat. Persze korábban nem tűnt fel, hogy nagypapám mindig eltűnt a csengőszó előtt fél órával...

25: A nagycsalád ünnepe. Anyu unokatestvéréék ilyenkor szoktak eljönni meglátogatni - cserébe Húsvétkor mi foglaljuk el az ő lakásukat :) Ők 4en vannak, szóval az eddigi 8 főből 12 lett. Kicsi ugyan a fűzfői lakás, de mindig megoldottuk, olajozottan ment ez évről évre. A család személyzetében csupán 2 változás történt: Mami, Papi meghaltak, helyette jött bátyám felesége, meg az unokahúgom. A lakásom elég nagy ehhez a létszámhoz, úgyhogy abból nem volt gond. A kajával annál több.
A menü: előző napi halászlé, húsleves, krumplipüré, rizs, sajtos rakott hús, valamilyen szárnyas combja (nem tudom milyen, nem ettem belőle), szilvával töltött pulyka párolt káposztával, savanyúságokkal. Már a leves majdnem kifogott mindenkin, de csakazértis letoltuk magunkba a második fogást.
Mondanom sem kell, nekem ez a nap sokkal-sokkal-sokkal jobban hasonlított az "igazi" karácsonyra, amilyenben eleddig 24 éven át részem volt. Sok nevetés, finom ételek, jó társaság, oldott hangulat. Ajándék nem volt, de nem is hiányzott szerintem senkinek.
Este igazi kuriózumban volt részem: fél 8kor hazaindultunk, Bajára. Ilyet még nem pipáltam. Nem elég, hogy esett (szakadt) a hó folyamatosan, csúsztak az utak Pesten kívül, az autópályát nem takarítják hókotróval! Szembe jönni láttunk 4et, ebből 3-nak volt dolga, a 4. egy majdnem száraz utat akart kotorni... Lefelé egy se jött az M6-oson. Szerencsére nem volt nagy forgalom, az autópályán belőttem a középső sávot, aztán usgyi, ami a csövön kifért - átlag 70 km/h, jobb szakaszokon 90, rosszabbakon 50. Paks környékétől - ha jól emlékszem - nem volt semmi hó az utakon. Csak egyszer csúsztam meg, az autópályáról lehajtáskor, de nem volt vészes, csak nem kanyarodott az autó - de végül 20-szal csak sikerült bevenni azt a kanyart :)

Csajfronton a helyzet változatlan. Nem tudom, most mi van, kellemesen ellevelezgetünk egymással - ha egyszer idetévednél, légyszí törölj iwiwen pár levelet, mert nem tudok írni Neked :) -, úgy tűnik, nem okoztam helyrehozhatatlan galibát. Még. Remélem nem is fogok.

Hfv: remélem megkaptad, megírtam privátban.

Sikerült befejezni a takarítást, nem gondoltam volna. Egymagam, 80+ négyzetméterre, kevesebb mint 6 óra alatt rendet raktam, felporszívóztam, elmosogattam, a szemetet levittem, külön a szelektív hulladékot, ahogy az módi nálunk. Főztem sajtos-paradicsomos-mézes tésztát (valamilyen fűszer még hiányzik belőle, szóval még kísérletezés tárgya lesz, mint az almás rántottám). Egy szóval, végeztem. Így a grincs, a szoba rendetlenség-faktora nem tudja ellopni a karácsonyt. Ja mert hogy nálunk lesz az albiban fent a karácsony, és égne a fejem, ha megjönnek a vendégek (12+ fő), itt meg mindenfelé energiaitalos dobozok, pizzás dobozok, papírok, zsebkendők, kutyafüle, macskafarka, 1 havi mosogatnivaló meg a rejtélyes, robbanásszerű evolúciós fejlődésnek induló Ödön, az ágyalattlakó.
Nem halogathattam tovább, holnap hazamegyek Bajára, hogy csütörtökön anyuval felvértezve jöjjünk vissza. A Szenteste bátyámnál, a feleségénél, és az ennivalóan édes 3 hónapos unokahúgommal, 25-ére meg az össznépi ünneplés van tervbe véve. Már csak a fát kell megvennem.
Szilveszter? Ötletem sincs. Lesz tanulás, mert 6-án egy beiktatott szünet - sofőrködök picit - után 11-én egy nagyon nehéz vizsga vár rám (Adatbázisok), lesz filmnézés, mert valószínűsíthetően egyedül leszek fent. 13-án megint csak egy nehéz vizsgám lesz, Elektronika. Szerencsémre ezzel a két vizsgával le van tudva az idei félév. Hurray!

... hogy működik az, amivel már lassan 2 hete szenvedek! A programom automatikus következő oldal-betöltése jelentem alássan a mai 2 órás programozásom eredményeképpen (0-ról indulva) működik, nem okoz hibát, és ha egy icipicit meg is akasztja a rendszert, miközben felépíti a látható részt, készen van. Mellé készítettem egy amolyan history log-ot, hogy ha a kedves felhasználó netalántán szokta használni a vissza gombot a telefonján, akkor csak ne kilépjen, hanem lépdessen visszafelé a log szerint addig, amíg nincs már visszalépési lehetőség, és csak akkor lépjen ki. Muhhahaha.

... hogy találkoztam Vele. Több részletet nem árulok el, kilétét fedje jótékony homály, meg hát az se biztos, hogy Ő ugyanezt érzi irántam. Mivel az előző kapcsolatomnak a közelmúltban (kicsit több, mint 1 hónapja) lett vége, így még nem hiszem, hogy belevágnék egy újba, csak... hihetetlen.

A programom elérte az alpha fázist. Rengeteg teszt, rengeteg javítás, bugkeresés, és fejlesztés vár még rám, de mondhatom, hogy megéri. Megszületett a semmiből, kb 5 nap alatt elért egy egész jó helyezést. Ez jó érzés. Ezért programozok.
Ami hátra van:
 - cachelt betöltés
 - progressdialog (hogy lásd, hogy csinál valamit a progi)
 - eltűntetni amit nem kell látni, és elővarázsolni, ha kell

És ha mindezek készen vannak, a program eléri a beta fázist, amikor prezentálható lesz a megrendelő felé is, legvégül megjelenik a release fázis, amikor a tömegek (?) felé is megjelenik, használhatóvá válik a program. De ez még messze van.

Az örömöm azonban nem teljesen felhőtlen: annyit kockultam ebben a pár napban, hogy szinte teljesen elvesztem. Nem mozdultam ki már 5 napja, enni alig ettem, inni alig ittam, emberekkel szinte nem is beszéltem. Pár órára felmentem wowra, de már nem köt le annyira, mint régen. Helyre kéne billenteni a kockaság-mérőm, el kéne menni valahova. Mondjuk Almádiba, Fűzfőre vagy Bajára, olyan helyre, ahova nem tette még be a lábát az internet. Ki tart velem? :)

A programom fele kész. Ez örömteli hír, de ne tudjátok meg, mennyi szenvedés, tesztelés, próbálkozás, "ha az ajtón nem, akkor az ablakon, ha ott se, akkor a kéményen, ha ott se, akkor a kutyaajtón, ha ott se, akkor... és végül ha minden kötél szakad, a kulcslyukon" módszer - láttatok már kulcslyukon átpréselt programot, aminek az egyik feladata 9 képet letölteni netről? Így elmondva jajjdekönnyű... valójában a GridView valamiért szórakozik velem. A TableView szintén nem jó. Nem gond, csináljuk RelativeLayouttal. Csak így meg nem szép. Viszont működik.

A mai nap fejlődése: kiírja a megfelelő szövegeket, megmutatja a megfelelő képeket, nagyjából jó helyen. Hurray. Már csak 3 megjelenítést kell megcsinálnom, egy részletezőt és egy súgófélét. Kéne egy progressDialog, kéne egy cache... A hétvége el is megy rá. Animálások továbbra sincsenek, az egész program egy gányolt valami lett - még áttekinthető, de egyre nehezebb követni: metódus metódust hív orrba-szájba, rengeteg átfedés, rengeteg fölös változó, valamint az OOP irányelvek teljes mértékű figyelmen kívül hagyása :) Ez a későbbiekben lesz cél, egyelőre az összes funkció legyen implementálva!

A mai nap megint sokat álltam a fejlesztéssel. Akitől a dokumentációt kaptam volna, csak délután-estefelé jött fel, így kicsit késve kezdtem neki a programozásnak, ráadásul még utána kellett néznem a JSON objektumkezelésnek androidon. Szerencsére nem bonyolult, csak még nincs hozzáférésem a program kiszolgálójához, így teszt módban sem tudtam futtatni. Azt javasolták, égessek bele a kódba egy példa-JSON-t, de nem mélyültem el annyira a kapott kódban, hogy megfejtsem, milyen is annak az objektumnak a struktúrája. Továbbá a tabView valamiért nekem nem akaródzik működni. Szerencsére a CompoundButton-nal kiváltottam ezen hiányosságot (állandóan azért nyavajgott a progi, hogy nincs olyan ID-jű view, hogy android.R.id.tabhost, pedig a hivatalos oldalról másoltam be a kódot. Nesze neked pontos dokumentáció slash jó fejlesztői környezet.

A legtöbb időm azonban nem a kódolásra megy el, hanem hogy a photoshopból kivágjam a szükséges képeket, ill rájöjjek, ami nem működik, az hogyan lehetne működőképes? Nehéz a programozó dolga...