Meséltem a héten, hogy a hétvége a Fűzfői lakásunk kipakolásáról fog szólni. Hát, meg is lett az eredménye. 2 nap szinte nonstop pakolás, megszámlálhatatlan mennyiségű könyv, doboz, zsák (tartalmuk mindannyiunk számára ismeretlen), valamint két bútor megmentésén túl vagyok. Elszomorított, hogy ki kell üríteni. 27 évig jártunk oda, megannyi emlék, megannyi ismeretség köt oda, mindezt be kellett dobozolni, és elraktározni jó mélyen magunkba. Elszomorított. Legszívesebben oda nem adnám senkinek, sőt, én leköltöznék oda. Minden régi, minden öreg, de mégis összehasonlíthatatlan - állítom, bármely - más városokkal. A városban sétálva az az érzésed, hogy egy erdőben élsz. Madarak csicseregnek mindenfelé, mókus mászik a fán, süt a nap, kék az ég, de ha esik, annak a muzsikája is szédítően jó, merthogy: csend van. Nincs állandó autó zaj, nincsenek rohanó emberek, és szemtanúja voltam egy olyan esetnek, amit Budapesten (és igazából sehol máshol sem) még nem láttam: egy fiatal biciklis srác jó hangosan, előre köszönt egy idős bácsinak, aki a járdán sétált: "Tiszteletem!" Hát az én tiszteletem is az övéké, őket még nem rontotta meg a világ.
Készítettem egy fotósorozatot is Fűzfőről, akik ismernek, láthatják a képeket. Akik meg nem, nos... Eddig a blogom név és arc nélkül futott, ez után is ez lesz, szóval vagy megismernek engem, vagy lemondanak a képekről. Bár, biztos van rá mód, hogy kinyomozzák :)
Búcsú Fűzfőtől
2012.06.10. 22:51
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.