A mai napom nagyon jól alakult. Nincs okom panaszra, sőt! A kockaságom is gömbölyödött picit, lévén nem otthon és nem számítógéppel foglalkoztam. Helyette inkább tanítgattam egy időhiányban szenvedő leányzót, aki nem mellesleg egy 10 hónapos csöppség büszke anyukája is. Neki szentelem ezt a bejegyzést.
Szóval a reggelem egy kis WoW-val indult, mert hát a karakterfejlődés fontos dolog, még a cyber világban is, és hát sosem lehet elég nyugodt az ember, mindig van mit csinálnia, még ha az ember nem is ember, hanem inkább Blood elf, és varázsló. Közben hírt kaptam a hölgyről, akihez kimentem Kerepesre tanítgatni, hogy mikor ér rá. Nosza fogtam magam, és 11 órától kezdve útrakeltem, hogy bkv-val megtegyem az amúgy fél órás utat. Nekem ez 2 óra 20 percembe telt, de csak azért, mert előtte az Örsön bevásároltam picit, és ezzel pont lekéstem a hévet.
Odakint vendéghez illetlen módon nekiláttam egy paradicsomleves főzésnek, egyrészt, hogy csillogtassam tudásomat - anyukám mindig az életre nevelt, ezért is tudunk főzni, mosni, vasalni, s még sok minden mást is -, másrészt hogy ne üres hassal essünk neki a tanulásnak. Remélem valóban ízlett a leves, és nem csak udvariasságból lett finomnak titulálva... De ez részletkérdés.
Ami a legfontosabb, hogy az a 10 hónapos csöppség, aki ezelőtt mindig (csak egyszer, de 1-ből 1 az mindig:D) sírt, ha meglátott, most vígan kacarászva mászkált fel-alá a segédletemmel, a karomban is tarthattam, játszottunk együtt... Egyszerűen fenséges élmény. Mintha apa lettem volna arra a pár pillanatra. Ez az élmény számomra mindent megért. Ahogy ott szuszog a karjaimban, gügyög és mutogat mindenfelé, a szeme kacag, nincs rá szó, hogy mindezt kifejezzem. Az anyukája sorban köszönte az apró figyelmességeket, mikor eljöttem. Hát egy fityfenét. Én köszönöm, hogy ezt az apró hétköznapi csodát átélhettem! Hisz amit én csináltam, az egy pénzen vett kis valami, ez azonban forintokban kifejezhetetlen értékű.
Köszönöm Aida!:)
Ezt a bejegyzést Neked dedikálom:)
