Erre a kérdésre keresem a választ. Vicces, nem tudom, hogy vagyok? Bizony nem. 5 percenként változik a hangulatom, olyan frekventáltan, hogy hányingerem van tőle. Aggresszív is lettem. Tegnap majdnem olyat tettem, amit egy életre bántam volna. Lányokat nem pofozunk. Helyette elvesztettem magam Budán. Menjetek fel a fogaskerekűvel a végállomásig, aztán indulás haza gyalog, felhőben. Szabályszerűen féltem, hogy rossz irányba indulok. Szerencsémre jött egy busz, ami ment is valahova, amire felszállva, végül az első ismerős helyen leszállva folytathattam a szokásos sétámat.

Csak kár volt befejezni. Várok egy üzenetet. Hétfő óta. Az az ember már 2x is megírhatta volna, tudom, hogy olvasta az üzenetem, mégse válaszol. A többiek elmentek inni, meg kártyázni, engem nem hívott senki. De olyan lelkiállapotban én is inni akartam, sokat. A bolt előtt úgy gondoltam, faszom belé, megkeresem őket, iszok velük. Nem volt jó ötlet. Mint kiderült, egyedül vagyok. Nem hiányoztam senkinek, fölöslegesen mentem oda hozzájuk, csak zavaró (!) tényező vagyok mindenki életében. Niki nem szól hozzám, én se szólhatok hozzá. A haverok lassan elfordulnak tőlem, s én is tőlük. Egyedül vagyok.